Gyakori
kérdések

Amennyiben nem vagy teljesen elégedett a megrendelt termékkel, vagy nem azt kaptad amit vártál, küldd vissza nekünk 30 napon belül és mi visszatérítjük az árát. Így gyakorlatilag kockázat nélkül vásárolhatsz.
A garancia érvényesítésére két lehetőséged van.

Az első esetben bármelyik terméket visszaküldheted nekünk, beleértve a bambusz fogkefét, a fogfehérítő szetteket és az utántöltőket is. Ilyenkor a termékeknek az eredeti dobozukban kell lenniük, teljesen sérülésmentesen. A termékeket csak akkor vesszük vissza ha megfelelő állapotban vannak és még nem használtad őket. Használt termékeket nem áll módunkban visszaváltani. Ez a lehetőség tehát a törvényileg meghatározott elállási jog kibővített, 30 napos változata.

A második esetben csak és kizárólag a fogfehérítő szettet van lehetőséged visszaküldeni és csak akkor ha ez az első fogfehérítő szett amit tőlünk rendeltél. A terméket akkor küldheted vissza ha a fogfehérítő kezelés végén a fogaid nem fehéredtek legalább 2 árnyalatot.

Ahhoz, hogy ezt a fajta garanciát érvényesíteni tudd, a következő feltételeknek kell teljesülnie:
  • Készíts egy képet a fogfehérítő kezelés megkezdése előtt, amelyen a mellékelt fogszínskálát a fogaid alatt tartva látszódik, hogy a kép készítésének időpontjában milyen árnyaltúak a fogaid. A képen jól látszódjon a fogszínskála, a fogaid, illetve a teli fecskendő.
  • Készíts egy képet a 10 vagy 20 alkalmas fogfehérítő kezelés után, amelyen a mellékelt fogszínskálát a fogaid alatt tartva látszódik, hogy a kép készítésének időpontjában milyen árnyaltúak a fogaid. A képen jól látszódjon a fogszínskála, a fogaid, illetve az üres fecskendő.
  • Kérd el a fogorvosodtól az igazolást vagy a leletet ami bizonyítja, hogy a fogfehérítő kezelést megelőző 30 napban részt vettél fogkőeltávolításon. Bármennyire is hatékony ugyanis a WhiteMax otthoni fogfehérítője, a kialakult fogkövet nem tudja eltávolítani. A fogkő pedig nagyban befolyásolhatja a fogfehérítés hatékonyságát.
A garancia érvényesítéséhez a pénzvisszatérítési igényedet a termék átvételétől számított 30 napon belül jelezned kell felénk. A levélhez minden esetben csatolnod kell az általáunk kiállított számlát. Amennyiben a terméket már használtad de nem voltál vele elégedett, a számla mellé csatolnod kell az érvényes időbélyeggel rendelkező fotókat, illetve a fogkőeltávolításról készült igazolásodat.

Azokat a pénzvisszatérítési igényeket, amik csak részben vagy hiányosan tesznek eleget a fent leírt feltételeknek, nem áll módunkban teljesíteni.

A WhiteMax fenntartja a jogot, hogy elutasítson minden olyan pénzvisszatérítési igényt, ahol felmerül a gyanúja annak, hogy a mellékelt bizonyítékok nem valódiak.
Kérünk téged, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot az info@whitemax.hu email címen és jelezd, hogy szeretnéd visszaküldeni nekünk a fogfehérítődet vagy a fogkefédet. Az üzenethez csatold az általunk kiállított számlát ezzel igazolva, hogy a terméket valóban tőlünk vásároltad. Amennyiben szükséges, a számla mellé csatold az érvényes időbélyeggel rendelkező fotókat, illetve a fogkőeltávolításról készült igazolásodat.

Minden igényt 3-4 munkanapon belül elbírálunk.

A termék visszaküldése minden esetben a saját költségeden történik.

A termék visszaérkezésétől számított 15 napon belül visszautaljuk a pénzed az általad megjelölt bankszámlára.

Magyarország területén belül minden csomagot legfeljebb 2 munkanapon belül kiszállítunk a megadott címre. A 12:00 előtt leadott rendelések pedig már másnap megérkeznek hozzád. Termékeidet rendelheted a lakásodra, a munkahelyedre, csomagpontra vagy csomagautomatába is.

Külföldi rendelés esetén a kiszállítási idő 2-5 munkanap.
Amennyiben a kézbesítés sikertelen a futárszolgálat emailben értesít. Az email tartalmazni fog egy linket amin keresztül megadhatsz egy új szállítási időpontot vagy egy másik címet. Ha úgy döntesz, hogy nem kérsz semmilyen változtatást a futár két munkanapon belül ismét megkísérli a kézbesítést az eredeti címre.

Ha nagyon aggódsz, hogy a futárral elkerülitek egymást, akkor rendeld a termékeidet csomagpontra vagy csomagautomatába.
Magyarországon kívül a következő országokba szállítunk ki megrendeléseket: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Monaco, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.
Magyarországi megrendelés esetén a kiszállítás INGYENES, külföldi megrendelés esetén pedig 1.990 Ft.
Magyarországi megrendelés esetén három fizetési mód közül választhatsz: online bankkártyás fizetés, banki átutalás és utánvétes fizetés.

Barion bankkártyás fizetés: Ingyenesen és regisztráció nélkül fizethetsz a bankkártyáddal online. Ez a legbiztonságosabb online fizetési felület, éppen ezért olyan nagy weboldalak is használják mint az Extreme Digital, a Don Pepe vagy a Jófogás.

Közvetlen banki átutalás: Amennyiben ezt a fizetési opciót választod, a rendelést visszaigazoló üzenetben feltüntetett bankszámlaszámra kell átutalnod a megrendelt termékek ellenértékét. Kérjük az utalás közleményében tüntesd fel a rendelési számot. A kiszállítás az összeg beérkezését követően történik.

Készpénzes fizetés a futárnak (utánvét): Rendelésed ellenértékét a kiszállítást végző futárnak is kifizetheted. Ebben az esetben egy elismervényt kapsz amely igazolja, hogy átvetted a csomagot és átadtad a futárnak a megfelelő összeget.

Külföldi rendelés esetén csak online bankkártyás fizetésre és banki átutalásra van lehetőséged.

Fehérebb fogak

Fehérebb fogak már az első használat után. A 20 alkalmas kezeléssel 8 árnyalattal is fehérebb lehet a mosolyod.

Biztonságosan

Fogfehérítőnk biztonságos, megfelel az Európai Unió szigorú szabályainak és CPNP regisztrációval rendelkezik.

Fájdalommentesen

Természetes összetevői miatt fogfehérítőnk nem okoz semmilyen fájdalmat vagy fogérzékenységet.

Garanciával

Hiszünk fogfehérítőnk hatékonyságában, ezért vállalunk rá 30 napos pénzvisszafizetési garanciát.

A WhiteMax LED lámpás otthoni fogfehérítő szett működési elve nagyon hasonlít a fogorvosi rendelőkben alkalmazott fogfehérítő eljárásokhoz. A legfontosabb különbség az, hogy a mi termékünk nem tartalmaz agresszív összetevőket és rendkívül kíméletes módon fehéríti a fogakat. A termék nem okoz fogérzékenységet és nem tesz kárt a fogakban, így amellett, hogy egyszerűen használható és rendkívül hatékony, még biztonságos is. Külföldi rendelés esetén a kiszállítási idő 2-5 munkanap.
Ez nagy mértékben függ a fogak elszíneződésének mértékétől is, de vásárlóink visszajelzési alapján már az első kezelés után szemmel látható az eredmény.
A fogfehérítés hatása általában 6-8 hónapig is kitart, de ezt nagyban befolyásolják a táplálkozási és egyéb szokások. Aki sok kávét és színes italt fogyaszt, vagy esetleg dohányzik annak jellemzően hamarabb elszíneződnek a fogai.
Naponta maximum kétszer 40 percet használd a terméket. Mi napi egy kezelést ajánlunk, hiszen így érhetjük el a legjobb eredményeket. Ha kifogytál a gélből nyugodtan rendeld meg valamelyik utántöltő termékünket és ismételd meg a 10 vagy a 20 alkalmas kezelést amikor csak akarod. Mivel gélünk nem tartalmaz agresszív összetevőket, így nem kell a fogaid épsége miatt aggódnod.
Az általunk forgalmazott WhiteMax fogfehérítő szett peroxidmentes és rendkívül kíméletes módon fehéríti a fogakat, így használata NEM okoz semmilyen fájdalmat vagy fogérzékenységet.
Amennyiben a koronák vagy a tömések felszíne a sok kávétól, színes italtól vagy a dohányzástól színeződött el akkor ezek a fogak is fehéredhetnek valamennyit. Azonban a fogfehérítő nem képes magának a tömésnek vagy a koronának az anyagát fehéríteni.
A fogfehérítő géltől a gyökérkezelt fogak is fehéredhetnek valamennyit, de mivel elhalt fogról van szó, ez a változás nem lesz olyan látványos, mint egy egészséges fognál. Ezek a fogak pedig az idő múlásával sajnos újra be fognak szürkülni.
A fogfehérítő nem tud kárt tenni a fogékszerekben vagy azok ragasztásában, így nyugodtan használhatod fogékszer viselése mellett is.
Kezelés után 3-4 óráig nem szabad enni és dohányozni, a kezelést követő 48 órában pedig kerülni kell a színes ételek és italok fogyasztását. A megfelelő fehérítő hatás érdekében ezt mindenképp be kell tartani, éppen ezért javasoljuk, hogy lefekvés előtt végezd el a fogfehérítő kezelést.
Minden este lefekvés előtt végezz el egy 40 perces fogfehérítő kezelést 10 vagy 20 napon keresztül. A kezeléseket követő 48 órában kerüld a színes ételek és italok fogyasztását.

A kezelések megkezdése előtt mindenképp javasolt egy alapos fogkőeltávolítás a fogorvosodnál. Bármennyire is hatékony ugyanis a WhiteMax otthoni fogfehérítője, a kialakult fogkövet nem tudja eltávolítani. A fogkő pedig nagyban befolyásolhatja a fogfehérítés hatékonyságát.
Fogfehérítőnk teljesen biztonságos, megfelel az Európai Unió és az EDA (European Dental Assoication) szabályainak és CPNP regisztrációval, termékinformációs dossziéval, valamint biztonsági jelentéssel rendelkezik.
18 éven aluliaknak, várandós és szoptató anyukáknak, valamint fogszabályzóval és fogászati problémákkal rendelkezőknek.
Azokon a helyeken ahol a zománc hibás a fogfehérítő gél mélyebben behatol a fog barázdáiba és ez okozza a fehér foltok megjelenését. Ezek a foltok azonban a fehérítés után pár órával (de maximum néhány nappal) teljesen eltűnnek.

További kérdéseid vannak?

További kérdéseid vannak?

Ha további kérdéseid maradtak a garanciával, a szállítással, a fizetéssel vagy a LED lámpás otthoni fogfehérítéssel kapcsolatban, kattints az alábbi gombra és vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.